Isten éltessen sokáig Big Shaq!

Dorogi László

Ma ünnepli 46. születésnapját az NBA történetének legmackósabb palánkgyilkolója.

Fotó: CluthPoints

Az NBA-t kevésbé követők is biztosan hallották már Michael Jordan, Kobe Bryant, vagy éppen LeBron James nevét, de az is egészen biztos, hogy megvan nekik Shaquille O`Neal is, ha mást nem, legalább a filmvászonról.

Big Shaq tizenkilenc szezont töltött az NBA-ben, pályafutása során megfordult az Orlando Magicben, a Los Angeles Lakersben, a Mimi Heatben, a Phoenix Sunsban, a Cleveland Cavaliersben és a Boston Celticsben is, négy bajnoki címet zsebelt be, ebből hármat a Lakersszel, egyet a Miamival, háromszor választották az NBA nagydöntő legértékesebb játékosának.

Már pályafutása is nagyszerűen indult a liga történetének egyik legnehezebb játékosának, 1993-as debütáló szezonját követően megkapta az Év legjobb újoncának járó elismerést, amiben persze bíztak is Orlandoban, hiszen a draft első helyén húzták be az ígéretes karrier előtt álló centert. Első szezonjában rögtön beszavazták az All-Star gála kezdőcsapatába, ami előtte egy bizonyos Michael Jordannek sikerült utoljára.

Hogy mennyit jelentett a Magicnek Shaq játéka, jól jelzi, hogy az 1993/1994-es szezont 41-41-es mérleggel fejezte be a floridai gárda, 20 mérkőzéssel nyertek többet, mint az azt megelőző idényben. Második évében már majdnem 30 pontot átlagot O`Neal, a Magic 50-32-es mérleggel pedig a franchise története során először bejutott a rájátszásba.

Az 1995/1996-os idényt követően szabadügynökké vált, de mielőtt megtalálta volna új csapatát, az Egyesült Államok csapatával megnyerte az atlantai olimpiát, majd a Los Angeles Lakers egy visszautasíthatatlan ajánlattal kínálta meg, hét évre, 121 millió dolláros szerződést írt alá. Első Lakerses rájátszás meccsén 46 pontot szórt a Portland ellen, de a második körben öt meccsen alul maradtak a Utah Jazzel szemben.

Az ezredforduló meghozta Big Shaqnek a nagy sikert, Kobe Bryanttel az oldalán - no, meg Phil Jackson féle triangle offensenek köszönhetően - zsinórban három bajnoki címet zsebelt be a Lakersszel, sőt, mindháromszor őt választották meg a nagydöntő legértékesebb játékosának. 2004-ben cserélte el a Los Angeles Miamiba, ahol Kobe után a feltörekvő Dwayne Wade oldalán két évvel később újabb bajnoki címet szerzett - pályafutása során utoljára az NBA-ben.

Big Shaqnek kétszer is sikerült ledöntenie az NBA palánkját tartó szerkezetet zsákolással, nem nagyon kosarazott nála fizikálisabb játékos a ligában. Az ellenfelek előszeretettel faltolták, mert rettenetesen büntetőzött, volt olyan meccse, hogy az összes büntető dobását kihagyta, ezt a Horrora akadva című filmsorozatban is figuráztak abban a jelenetben, amikor téglával dobott kosárra, pályafutása során több mint ötezer pont maradt a kezében emiatt.

A Los Angeles Lakers és a Miami Heat is visszavonultatta mezszámát, jelenleg pedig az Inside NBA műsorának szakértője. Pályafutását, eredményeit és balhéit lehetetlen felsorolni egy posztban, ezért zárszóként csak annyit: Isten éltessen sokáig Big Shaq!

https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/49546/pics/lead_800x600.jpg
Los Angeles Lakers,Miami Heat,NBA,Shaquille O`Neal
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?