A kínai, aki átszakította a rasszizmus gátját az NHL-ben

Dorogi László

Larry Kwongnak mindössze hatvan másodpercnyi hírnév jutott az észak-amerikai profi jégkorong bajnokságban, mégis beteljesült elképzelhetetlennek hitt gyerekkori álma.

Fotó: The New York Times

Csütörtökön, 94 éves korában elhunyt Larry Kwong, az NHL történetének egyik elfeledett emblematikus figurája. Bár nevét közel sem ismerik annyian, mint Wayne Gretzkyét és nem is halmozott rekordokat rekordok hátára, mégis hihetetlenül fontos szerepet töltött be a liga száz éves történetében.

Kwong kínai bevándorlók gyermekeként született Kanadában, gyerekkorát a nyugati parton fekvő Vernonban töltötte. Már kisfiúként arról álmodozott, hogy egyszer az NHL-ben fog jégkorongozni, ám az 1920-as, 1930-as években még öntőmunkásnak sem alkalmaztak szívesen bármely etnikumhoz tartozó embereket sem Kanadában, sem az Egyesült Államokban. Ennek ellenére 1948-ban mégis valóra váltotta álmát és olyan gátakat szakított át az NHL-ben, amelyek sokáig átszakíthatatlannak tűntek.

Kwong már gyerekkorában beleszeretett a játékba, amelyet elsősorban testvéreivel űzött - Larry a harmadik legfiatalabb volt a tizenöt testvér közül. Legtöbbször saját maguk által kreált pályákon kergették a pakkot, amihez gyakran órákon keresztül hordták össze a vizet, majd várták, hogy az megfagyjon. Később több amatőr ligás csapatnál is megfordult, de amíg a legtöbb amatőr ligás játékos a közeli ültetvényeken dolgozott, amikor éppen nem a jégen múlatta az idejét, Kwongnak ezt sem engedték meg származása miatt. Ezért döntött úgy, hogy belép a hadseregbe, így játszhatott a kanadai jégkorongcsapatban, akiknek a második világháborúban harcoló katonák szórakoztatása volt a feladata.

Már a háború alatt felkereste őt a New York Rangers, 1946-ban pedig le is igazolták farmcsapatukba. Csapattársai, edzői rendkívül jó csapatjátékosnak tartották, a "China Clipper" és a "King Kwong" becenevekkel ruházták fel, hiszen nem csak gyorsnak, de nagyon erősnek is bizonyult a jégen. A profi amerikai sportok történetében Jackie Robinson volt az első színesbőrű játékos, aki 1947-ben játéklehetőséget kapott a nemzeti baseball ligában, ám

az NHL-ben Kwong előtt egyetlen másodpercet sem játszhatott ázsiai, fekete, vagy bármily más etnikumhoz tartozó sportoló.

Kwong nagy pillanata végül 1948. március 13-án érkezett el, amikor a Rangers felhívta a farmcsapatból egy Montreal Canadiens elleni összecsapásra. Az amerikai és kanadai sportsajtó a címlapokon számolt be az eseményről, Larry álma pedig valóra vált. Az első két harmadot nyugtalanul ülte végig a cserepadon, míg nem az utolsó játékrészben ő is beszállhatott, ám NHL-es pályafutása mindössze 60 másodpercig tartott, nem lőtt gólt, nem adott gólpasszt és nem is állították ki.

Egy 2008-as interjúban Kwong elárulta, nagyon mérges volt, hogy csak ennyi időt kapott, mert hát mit lehet csinálni egy perc alatt, ha nem vagy varázsló, vagy mágus? A kínai-kanadai jégkorongozó soha többé nem játszott az NHL-ben, az 1948-as szezont követően Kanadában jégkorongozott, majd pályafutása hátralevő részét Európában töltötte. Soha nem mutathatta meg igazán a legmagasabb szinten, mit is tud valójában, mégis, tíz évvel előzte meg Willie O`Reet, az első fekete kanadai NHL-játékost és bőven-bőven előbb debütált a ligában, mint az első amerikai születésű fekete (1982) hokis, Val James.

https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/50102/pics/lead_800x600.jpg
jégkorong,New York Rangers,NHL,rasszizmus,szegregáció
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?