Elvarrják a Celtics bajnoki reményeinek utolsó szálait?

Dorogi László

Kés alá kell feküdnie a bostoniak legnagyobb sztárjának, veszélyben a bajnoki menetelés.

Fotó: NBC Sports

Hosszas huza-vona után döntött úgy a Boston Celtics orvosi stábja - na meg Kyrie Irving - hogy szombaton megműtik jóideje rakoncátlankodó térdét. A Clevelandtől a szezon előtt megkaparintott klasszis már több különböző hagyományos gyógymóddal próbálkozott, de egyik sem vált be, így elkerülhetetlen az orvosi beavatkozás.

A Keleti főcsoport jelenlegi második helyezettje közleményében jelezte, hogy technikailag a beavatkozás nem is számít műtétnek, mégsem határoztak meg visszatérési időt, az NBA egyik legbennfentesebb szakírója, Adrian Wojnarowski szerint azért nem, mert maguk az orvosok sem tudják megmondani, hogy megszünteti-e a beavatkozás Irving fájdalmait, továbbá azt sem, hogy mennyi ideig tarthat a regeneráció. A Celticsnél remélik, hogy a rájátszás első körére felépül Irving, de csak a következő napokban lesznek okosabbak.

A Boston már bebiztosította rájátszás részvételét, sőt keleti második helyüket sem igazán veszélyezteti a tőlük tisztes, hat meccses hátrányban közlekedő Cleveland. A playoff persze más tészta, aligha számít az alapszakasz 82 mérkőzésén bemutatott produkció és kihívókból is akad legalább kettő a főcsoportban. A Toronto Raptors története legjobb szezonját teljesíti, a LeBron James vezette Clevelandet pedig lehetetlen leírni a rájátszásban, amíg a Király kosárlabdázik. A Celtics akkor juthat sokáig a playoffban, ha összeáll egy kőkemény bostoni védekezés, de Irving kiesése nem csak a játéknak ezt az elemét, hanem a pontok mennyiségét is alaposan megnyirbálhatja a zöldeknél.

A Celtics egy súlyos sérülésen már túllépett az idei szezonban, a Utah Jazztől megszerzett Gordon Hayward gyakorlatilag néhány percet játszott csak a zöldeknél, mielőtt az alapszakasz első meccsén nagyon súlyos sérülést szenvedett, de további kiegészítő emberek játéka is kérdéses a rájátszás idejére. Veszélyben a hőn áhított bajnoki cím?

https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/50247/pics/lead_800x600.jpg
Boston Celtics,kosárlabda,Kyrie Irving,NBA
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?