Michael Jordan utolsó dobása

20 éve ezen a napon rendezték az NBA döntőjének hatodik mérkőzését a Chicago Bulls és a Utah Jazz között. A Delta Centerben rendezett találkozó úgy vonult be a történelembe, mint „A mérkőzés” ennek pedig egyetlen ember volt az oka: Michael Jordan.

Michael Jordan Bullsos pályafutásának utolsó dobása. (Fotó: NBA)

LeBron James legutóbbi szezonjai alapján lehet némi vita tárgya annak, hogy ki is minden idők legnagyobb játékosa, ám nem kérdés, hogy Jordan több alkalommal is csodát tett a pályán. Két legemlékezetesebb varázslatát viszont talán a Utah Jazz ellen nyújtotta: 1997-ben az ötödik meccsen lázasan dobott 38 pontot, egy évvel később pedig minden idők leghíresebb dobását engedte el a hatodik meccsen.

Az 1997/98-as szezon során nem volt kérdés, hogy a Chicago Bulls és a Utah Jazz kimagaslott a főcsoportjából, mindkét gárda 62-20-as mérleggel zárta az alapszakasz, a két egymás elleni mérkőzésén viszont a Utah győzött.  A ’90-es években addig már öt bajnoki címet szerző chicagóiak a rájátszásban „söpörtek” a New Jersey ellen, nem okozott gondot számukra a Charlotte kiejtése sem (4-1), majd hétmeccses thrillerben kerekedtek felül az Indianán. A Utah nehezen lendült bele és az utolsó mérkőzésen lépett tovább a Houston ellen, az elődöntőben és a főcsoport-döntőben viszont összesen egyszer veszítettek. (A San Antonio illetve a Lakers volt az ellenfél.)

A döntő párharca június 3-án vette kezdetét Salt Lake Cityben. Az első mérkőzésen a Jazz hosszabbításban győzni tudott, következő alkalommal azonban a Bulls nagy csatában elvette a pályaelőnyt. Az első chicagói találkozón Jordanék tönkreverték a riválist (96-54) és mivel a következő két mérkőzést is a United Centerben rendezték, így reális esélyük nyílt arra, hogy 4-1-el védjék meg címüket. A következő meccs után már csak egy siker kellett volna, ám a párharc ötödik felvonásában drámai csatában a Utah felülmúlta ellenfelét. Mivel az utolsó két meccsre megint a Delta Centerben került sor, így a lélektani előny átkerült Nyugat bajnokának oldalára.

Fotó: Salt Lake Tribune

Június 14-én aztán következett a hatodik meccs. A két csapat elkeseredett csatát vívott egymással a Delta Centerben, ahol a minden egyes pontért meg kellett szenvednie a feleknek. A Utah három ponttal vezetett az első negyedet követően, nagyszünetben pedig 49-45 állt az eredményjelzőn. Apró szépséghiba, hogy a bírók két súlyos tévedést is vétettek, amellyel a Jazzt sújtották: Howard Eisley hiába dobott érvényesnek tűnő triplát, a bírók szerint a támadóidő letelte után emelte rá és érvénytelenítették a kosarat, a chicagói Ron Harper tempódobását viszont hasonló helyzetben megadták. Mivel akkor még nem nézték vissza a támadásokat (2002 óta van erre lehetőség az NBA-ben), így a Jazz a bírók miatt öt pontot veszített el. Az utolsó negyedre így is 66-61-es utahi vezetéssel fordultak a csapatok. A Bullsnak kis túlzással vért kellett izzadnia azért, hogy az utolsó percben 83-83-ra kiegyenlítsen. John Stockton viszont bevágott egy triplát, 86-83-ra vezetett a Utah Jazz, amely karnyújtásnyira került a hetedik meccstől. 41,9 másodperc volt ekkor hátra.

A Bulls már ekkor is csak Michael Jordan extraklasszis játékának köszönhette, hogy meccsben volt, Air Jordannek viszont még jobban fel kellett pörögnie. Ő ezt megtette és 41 másodperc alatt tovább építette amúgy sem csekély legendáriumát. Bedobott egy ziccert (86-85), majd az addig jól játszó Karl Malone kezéből gyakorlatilag kitépve a labdát megkezdte csapata utolsó támadását. 18 másodperc volt hátra, Phil Jackson nem kért időt a „Bikák” pedig a győztes kosár megszerzéséért támadtak. Jordan természetesen nem passzolt senkinek, felvitte a labdát, 5.2-vel a vége előtt elengedte. És a játékszer a gyűrűben kötött ki, a Chicago Bulls szenvedve is átvette a vezetést (87-86).

A Jazznek az időkérés után azonban még volt lehetősége egy dobásra, a kiélezett szituációban Stockton vállalkozott egy triplára, amely azonban lejött, így 1991, 1992, 1993, 1996 és 1997 után ismét a Chicago Bulls lett az NBA bajnokcsapata.

Fotó: Salt Lake Tribune

Nem is volt kérdéses, hogy a finálé legértékesebb játékosának, a mindent eldöntő mérkőzésen 45 pontot szóró és magát a történelembe ismét beíró Michael Jordant választották meg. A Delta Center közönsége persze füttykoncerttel „honorálta” a riválisból ellenséggé lett „Air Jordan” produkcióját.

A chicagói aranycsapatnak ez volt azonban az utolsó mérkőzése együtt. Phil Jackson vezetőedző mellett távozott Dennis Rodman és Scottie Pippen is, a nagy sztárok közül pedig csak Toni Kukoc maradt a „szeles városban”. És, hogy mit tett Michael Jordan? Azt ami helyes volt, vagyis miután nem kezdődött el időben a következő szezon, 1999-ben másodszor is bejelentette visszavonulását.

Minden idők legjobbja, minden idők egyik legjobb teljesítményével mondott búcsút a kosárpályáknak, hogy aztán két évig se bírja ki a játék nélkül és visszatérjen a Washington Wizards színeiben. Ahogyan azonban a közhely is tartja, az már egy másik történet.

A legendás mérkőzés teljes egészében elérhető magyar kommentárral a Youtube.com-on.

https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/54187/pics/lead_800x600.jpg
Chicago Bulls,kosárlabda,Michael Jordan,NBA
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?