Blogolj!

Vasárnap esti őrület

Dorogi László

Azt eddig is tudtuk, hogy az NFL a világ egyik legkiszámíthatatlanabb sportligája, na de ami a harmadik játékhét vasárnapján történt, olyat nem sokszor látunk.

Fotó: AP

Alapvetően meghatározta az észak-amerikai profi futball-liga heti történéseit, hogy a Cleveland Browns zsinórban 19 elveszített mérkőzés és 635 napos böjt után péntek hajnalban legyőzte a remekül rajtoló, ám azóta visszaeső New York Jets-t. Nyíltak is a sörös hűtők Clevelandben, amelyeket az egyik legnagyobb amerikai sörgyártó cég lakatolt le korábban, mondván ha a Browns megszerzi első győzelmét, akkor letéphetik a helyiek a láncokat és mindenkinek jár egy-egy ingyen sör. A clevelandi rendőröket is elkábította néhány pillanatra a mámoros győzelem, de a hét Twitter-bejegyzése kétségtelenül az övék:

Szóval így indult a 2018-as alapszakasz harmadik játékhete, ami már jó előre sejtette, ez most a meglepetések hete lesz, s végül így is lett. Vegyük például az NFC egyik legnagyobb esélyesének kikiáltott Minnesota Vikingst. A lilák egy Washingont elleni győzelemmel és egy Green Bay elleni döntetlennel a hátuk mögött várhatták a pocsékabbnál is pocsékabbnak tűnő Buffalo Billst. A Vikings a találkozó előtt 17(!) pontos favoritnak számított az amerikai fogadóirodáknál, ami ugye azt jelenti, hogy legalább 18 ponttal kellett volna verniük a Billst. Na hát ez annyira nem jött össze, hogy a Buffalo már 27-0-ra is vezetett, s végül 27-6-ra nyerni tudott. Josh Allen, a Buffalo újonc - és most már kezdő - irányítója pazarul játszott, passzolt egy TD-t és maga futott meg kettőt. Teljes sokk Minnesotában, akik nem bánkódhatnak sokáig, mert péntek hajnalban már jön egy jó kis Los Angeles-i túra, ahol a Rams verheti őket másik oldalról szájba.

A Buffalo Bills egyébként pontosan ugyanolyan mérleggel áll most, mint a csoportrivális New England Patriots. Bill Belichiket korábbi kollégája, Matt Patricia és a Detroit Lions keserítette el a vasárnap esti rangadón, pedig a Detroit mindennek tűnt az első két játéknapon, csak összeszedett csapatnak nem. A korábbi New England-i védőkoordinátor azonban tökéletesen vette el Tom Brady célpontjait, a klasszis irányítót emberemlékezet óta nem tartotta senki 200 passzolt yard alatt, nem hogy 133-on. A New Englanddel 2002 óta nem fordult elő, hogy zsinórban két meccset veszítsenek el úgy, hogy mindkét ellenfelük legalább tíz pontot rájuk ver, vége a dinasztiának? Sokan reménykednek ebben... A nap képe egyébként kétségtelenül az NBC sportcsatornáé:

Summa summárum, az NFL-ben minden megtörténik, amit el tudunk képzelni és az is, amit nem. A Kansas City színeiben például egy másodéves irányító döntögeti egy bizonyos Peyton Manning rekordjait. Patrick Mahomes 13 TD-passznál jár három meccs alatt, úgy, hogy egyszer sem adta el közben a disznóbőrt, ennél jobban pedig még senki nem kezdett szezont a liga történetében. Senki. Szóval kösse fel mindenki a gatyáját, megint történelmi szezont látunk! A játéknap összefoglalóját egyébként IDE kattintva elérhetik, jó csemegézést!

Címkék: NFL
https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/59497/pics/lead_800x600.jpg
NFL
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?