Blogolj!

A UFC legsötétebb napjaként vonul be a történelembe a Habib-McGregor ütközet

Dorogi László

A szervezet legjobban várt gálája teljes káoszba fulladt, az ír fenegyerek csillaga végleg leáldozott, a dagesztáni medveölőt viszont nem lehetett megakadályozni. Pusztító indulatok és gusztustalan jelenetek vetettek árnyékot a UFC 229. gálájára.

Fotó: AP

A UFC negyedszázados történetében talán egyetlen mérkőzést sem övezett akkora figyelem, mint a jelenlegi könnyűsúlyú bajnok, Habib Nurmagomedov és a kevert harművészetek egykori legendájának Connor McGregornak a küzdelme. Az ír fenegyerek közel két éve nem harcolt az oktagonban, ezért az UFC fejesei meg is fosztották korábbi világbajnoki címétől, amit a dagesztáni harcos kaparintott meg. A címmeccset követően McGregor megtámadta Nurmagomedovék buszát, a támadásban többen megsérültek, de a szervezett igazán komoly szankciókkal nem büntette McGregort.

A trash talk eddig soha nem látott méreteket öltött kettejük között, McGregor szokásához híven nem finomkodott: nem csak Nurmagomedovba, hanem a dagesztáni vallásába és családjába is beleszállt, méghozzá páros lábbal. Már a mérkőzés előtti mérlegelés is botrányba fulladt, ám ez még semmi volt ahhoz a feszültséghez képest, ami a UFC 229. gáláján következett.

A Las Vegas-i mérkőzés előtt a fogadóirodák nem sok esélyt adtak McGregornak, s a találkozó tulajdonképpen arról szólt, hogy a földharc koronázott királya, Nurmagomedov rá tudja-e erőltetni az állóharcban erősebb McGregorra akaratát. Ez nagyon gyorsan ki is derült: rá tudta. Az orosz szinte azonnal földre vitte ellenfelét az első menetben, s bár az ír keményen állta a sarat, a második negyedben Nurmagomedov egy ütéssel a földre teremtette McGregort, a negyedik negyedben pedig egy fojtással meg is nyerte a küzdelmet.


Szakmailag nem volt látványos és izgalmas sem az ütközet, az előzetes esélyeknek megfelelően az egyszemélyes degasztáni kivégzőosztag simán diadalmaskodott és 27. UFC-mérkőzésén is veretlen maradt. Csakhogy az események nem úgy folytatódtak az oktagondban, ahogy egy ilyen bajnoki címmeccs után folytatódni szoktak, ugyanis a bajnoki öv átadása helyett Nurmagomedov őrült pusztításba kezdett.


Az oroszt a mérkőzés során folyamatosan inzultálták McGregor szimpatizánsai, az írhez hasonlóan válogatott sértéseket zúdítottak a családjára és a vallására, így miután Nurmagomedov végzett McGregorral, olyannyira elpattant a cérna nála, hogy kimászott a ketrecből és belevetette magát az eszetlen pofozkodásba. A biztonsági őrök hiába próbálták meg megakadályozni, elég nehéz egy olyan embert megállítani ilyenkor, aki gyerekkorában medvékkel játszadozott.


Mindeközben az oktagonban is folytatódott a bunyó, McGregor éppen hogy felocsúdott Nurmagomedov fojtásából, amikor a dagesztáni emberei estek neki, közülük hármat le is tartóztattak. Az ír végül nem tett ellenük feljelentést, ezért később a hatóságok szabadon engedték őket, de feltehetőleg örökre kiutasítják őket az Egyesült Államokból.


A balhé miatt a bajnoki öv átadása, valamint az ilyenkor szokásos nyilatkozatok is elmaradtak, ezért nagy érdeklődéssel várhatta mindenki az ilyenkor szintén protokollnak számító sajtótájékoztatót, ahol csak Nurmagomedov jelent meg a felek közül. A dagesztáni elmondta, hogy sajnálja a történteket, de McGregort tartja hibásnak a kialakult helyzetért.

Dana White, a UFC fejese a szervezet történetének legsötétebb napjaként aposztrofálta a 229. gálán történteket, szerinte gusztustalan dolgok zajlottak a ringen kívül. White azt is hozzátette, hogy a nevadai sportfelügyelet fog dönteni a világbajnok sorsáról, az is megtörténhet, hogy eltiltják az orosz harcost. Mindenesetre a szervezet már jelezte, hogy hárommillió dolláros büntetést szabnak ki Nurmagomedovra, így a Sas becenévre hallgató sportoló elbukhatja az összes pénzt, amit a gálával keresett.

https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/61098/pics/lead_800x600.jpeg
ketrecharc,Khabib Nurmagomedov,MMA,UFC
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?