Blogolj!

A Lakers (egyelőre) döcög, de LeBron is rozsdás

Dorogi László

Az NFL és az NHL után végre az észak-amerikai kosárlabdaligában is elkezdődött a nagyüzem és természetesen mindenki a klubváltáson átesett Királyra kíváncsi leginkább. LeBron James játéka akadozik, a Lakers három meccs után még nyeretlen.

Az NBA-nyár slágersztoriját kétségtelenül LeBron James Los Angeles-be költözése szolgáltatta. Az ohiói "srác" másodszor intett búcsút otthonának és a Cleveland Cavaliersnek, de nem távozott üres kézzel, hiszen beváltotta a helyieknek tett azon ígéretét, miszerint csúcsra emeli a sokáig csak a liga végén kullogó Cavalierst. Minden bizonnyal a Lakers lesz James utolsó NBA-s klubja, nehéz elképzelni ugyanis, hogy innen továbbálljon, hiszen egyrészt fiatalabb sem lesz már, másrészt hosszú távú szerződést írt alá az aranysárga-liláknál.

A kaliforniai klub ennek megfelelően fel is töltötte keretét nyáron jó néhány kiöregedőfélben lévő, korábban balhéiról ismert, dörzsölt klasszisféleséggel, Los Angelesbe költöztették LeBron kedves régi ismerősét, Lance Stephensont, elcsábították a bajnoktól JaVale McGeet és elhozták a korábban a Boston Celtics nagy négyesének negyedhegedűseként muzsikáló Rajon Rondót is.

Mindemellett megtartották az ígéretesnek tűnő fiataljaikat, Brandon Ingram, Lonzo Ball és Kyle Kuzma mind a jövő sztárjai - legalábbis jó kosárlabdázói- lehetnek az NBA-nek és első blikkre nem is néz ki olyan rosszul ez a csapat, mint ahogy azt a 0-3-as mérleg mutatja. A szög persze már kibújt a zsákból a Houston Rockets elleni derbin, Rondo egy hatalmas maflást kevert le az őt provokáló Chris Paulnak, de Ingram is kivette a részét a balhéból, szóval az már most látszik, hogy veszélyes vizekre evezett a Lakers vezetősége a keret kialakításakor.


Bár messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le három mérkőzés alapján, ha csak a számok nyelvére fordítjuk LeBron James eddigi produkcióját, azt látjuk, hogy csak a 2003/2004-es, első NBA-s idényében értékesítette rosszabb százalékkal a dobásait, ellenben pontátlaga csak egy hajszállal esett vissza az előző idényben mutatott teljesítményéhez képest. A lepattanók és asszisztok terén sem történt jelentős változás, így hát kijelenthetjük, nem Jamesen múlik eddig, hogy nincs meg a Lakers első győzelme a LeBron-érában.

Az pedig már talán csak a pech számlájára írható, hogy 142 dobott ponttal sem voltak képesek legyőzni a szintén korszakváltáson áteső San Antonio Spurst, pedig James csapatai közül egyetlen egy sem szórt még ennyi egységet korábban.

https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/62729/pics/lead_800x600.jpg
LeBron James,Los Angeles Lakers,NBA
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?