Blogolj!

Just Cleveland Browns things

Dorogi László

Nincs még egy franchise az NFL történetében, amelyik ilyen eszményi szintre emelte volna a balfaszság fogalmát. A Browns egészen sajátos logika mentén működik, nehéz megérteni, mit és miért tesznek.

Fotó: USA Today

Szóval adott egy franchise, amelyet történetesen Barnáknak hívnak és rendszerint kavarják is azt a bizonyost, ami színben igencsak hajaz a megjelölt csapatnévre. Clevelandben egyébként kemény fából faragták a szurkolókat, a Cavaliers NBA-győzelme előtt egy komplett generáció nőtt fel úgy, hogy nem láthatott a város egyetlen csapatától sem major ligás bajnoki címet.

És hát ott van nekik a csodálatos Cleveland Browns, amely az előző két NFL-szezonban lejátszott 32 mérkőzéséből egyetlen egyet nyert meg Hue Jackson vezetőedzővel a fedélzetén. Egy a logikára valamit is adó egyesület vezetői kérdés nélkül menesztették volna a jó öreg Hue-t már az első balul elsülő idény után, de egy türelmesebb vezetőség is kivágta volna, mint macskát szarni a 0-16-os évet követően. Mit tettek Clevelandben?

Hagyták, hogy Jackson tovább forgassa csodatevő fakanalát a trágyaleves bográcsban, de azért megpróbáltak néhány használható fűszert a kezébe adni az idei holtszezonban, mint az 1/1-es Baker Mayfield, az 1/4-es Denzel Ward és megpróbálták kitakarítani a lúzerszezon szereplőgárdájának selejtes részét. Összességében tehát nem vágott neki tehetségtelen csapattal az idénynek a Browns és szemmel láthatóan fejlődött is: az eddig lejátszott nyolc mérkőzésből kettőt megnyert, ami ugye józan paraszti ésszel is belátható, hogy duplája az elmúlt két év produktumának, mindemellett ikszelt a csoportrivális Pittsburgh Steelers-szel is az első körben. Persze, ott van az az öt vereség is, de azt ki számolja már?

Szóval elkezdtek jó irányba haladni a dolgok Clevelandben, mi sem természetesebb, hogy most rúgják ki Hue Jacksont. Jackson egyébként nem egy okos főedző, rengeteg marhaságot csinált az elmúlt időszakban, de éppen ettől volt szerethetően butyuta ez a Browns. A vezetőség viszont most úgy döntött, hogy elveszi a közönség játékát de nem csak a vezetőedzőt rúgták ki, hanem szinte a komplett edzői stábnak útilaput kötöttek a lábára.

Az időzítés érthetetlen, de a tények azért magukért beszélnek: Jackson mérlege vezetőedzőként a ligában 11 győzelem, 44 vereség és 1 döntetlen, ami 0.205-ös győzelmi mutató. A minimum 40 mérkőzésen edzősködő 219 vezetőedző közül a jó öreg Hue bizony a második legrosszabb. Hogy ki előzi meg? Egy bizonyos Bert Bell, aki az amerikai futball hőskorában, jóval a Super Bowl-éra előtt, 1936 és 1941 között vezette a Philadelphia Eaglest és egy pazar 10-46-2-es mérleget tudott felmutatni. Őt azonban nem lehetett kirúgni, mert egyben a franchise tulajdonosa is volt...

És hogy mennyire gyalázatos Jackson produkciója? A New England Patriotsot dirigáló mágusnak, Bill Belichicknek még akkor is jobb mérlege lenne Jacksonnál, ha zsinórban 866(!) mérkőzést elveszítene. Ehhez még 54 évig kellene vezetnie a Patroitsot, úgy, hogy közben egyetlen meccset sem nyernek meg.

Címkék: Cleveland Browns, NFL
https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/63216/pics/lead_800x600.jpg
Cleveland Browns,NFL
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?