Blogolj!

Az igazi foci decemberben kezdődik

Dorogi László

El is kezdődött, hiszen az alapszakasz hajrájához érve pokoli izgalmak várhatóak az észak-amerikai profi futball-ligában. Minden csapatnak két mérkőzése maradt hátra az alapszakaszból, így vannak akik már a jövőre készülnek, de olyanok is akadnak, akiknek még vért izzadnak a rájátszásért. Körkép.

Fotó: rotostreetjournal.com

Hol van már a tavalyi hó

Az amerikai futball egy csodálatos sport, amit tizenegyen játszanak tizenegy ellen és a végén mindig Tom Brady és a New England Patriots nyer. Nos, ahogy a németeket is megdöntötték a labdarúgó világbajnokságon, úgy könnyen megtörténhet, hogy az elmúlt másfél évtized legnagyobb befolyással bíró dinasztiájával is ugyanez fog történni idén. No, azért nem kell földbe ásnia magát a - talán túlzottan is - népes hazai Patrióta-gangnek, a bostoniak még egy a tőlük megszokotthoz képest gyengébb produkcióval is összekapartak kilenc győzelmet, de arra már igen régen - egészen pontosan 2009-ben - volt példa, hogy legalább öt vereséget legyenek kénytelenek elkönyvelni. Akkor történt meg velük utoljára az is, hogy nem sikerült megszerezniük az első két kiemelés valamelyikét az Amerikai Főcsoportban, így játszaniuk kellett a playoff első körében, ahol is kaptak a Baltimore Ravenstől.

Ami a másik tavalyi Super Bowl résztvevőt, a Philadelphia Eaglest illeti, ők még pocsékabb szezont futnak, mint Bradyék, ennek ellenére még a Sasoknak sem kell végleg lemondaniuk a rájátszásról, amiben azért jelentős szerepet játszik a saját csoportjuk gyengesége és az is, hogy a Nemzeti Főcsoport meglehetősen kettészakadt, ami a jó és a minősíthetetlenül szar csapatokat illeti. Az Eagles 7-7-es mérleggel vág neki az utolsó két fordulónak, ugyanakkor egy olyan győzelemmel, ami végtelen erőt adhat a folytatásra, hiszen legutóbb éppen a Los Angeles Rams gyilkos támadógépezetét faragták meg győzelmet érően. S újra szól a tavalyi sláger, visszatért a kezdő csapatba a tavalyi Super Bowl MVP-je, Nick Foles, aki a szinte folyton sérüléssel bajlódó Carson Wentzt már hozzásegítette egy bajnoki gyűrűhöz. Az Eagles feladata nem lesz egyszerű, ahhoz, hogy bejussanak a playoffba, nem elég megnyerniük Houston Texanst és a Washington Redskinst, a Minnesotának is ki kellene kapnia a Detroittól vagy a Chicagótól.

Trónkövetelő pontgyárosok

Régen volt már olyan szezon, amikor ilyen sok csapat pályázott reális eséllyel a végső győzelemre, de most az a helyzet, hogy nekifutásból tudunk négy olyan gárdát is mondani, amelyeknek ha kijön a lépés, baromi nehéz feltartóztatni őket.

Fotó: USA Today

Bár a New Orleans Saints az elmúlt hetekben kissé behúzta a kéziféket (13-10-es vereség a Dallastól, 12-9-es győzelem a Carolina ellen), de a Drew Brees vezette támadóalakulatban ott szunnyad az alvó vulkán, amely ha kitör, jó eséllyel 30-40 ponttal söpri el az ellenfeleket. A Saints 12 győzelemmel és két vereséggel a Nemzeti főcsoport első helyéről és már biztos playoff-résztvevőként várja az utolsó két fordulót és ha csak egyet behúz a Pittsburgh és az újabb Carolina elleni mérkőzések közül, első kiemeltként várhatja a rájátszást, no meg pihenhet az első héten.

Ha a New Orleansról azt mondtuk, behúzták a kéziféket, akkor a Ramsnél egyenesen páros lábbal tapostak a fékpedálra. A Rams november 19-én a szezon - és talán az évtized - legjobb mérkőzésén 54-51-es pontparádén győzte le a Kansas City Chiefst (róluk később), ám az azt követő pihenőhét kizökkentette a brutális támadósort. Legutóbbi két meccsüket ráadásul úgy veszítették el, hogy összesen 29 pontot tudtak feltenni a Bears és az Eagles táblájára, ez pedig aggodalomra adhat okot az NFL egyik legtehetségesebb edzőjének, Sean McVaynek. A Rams szerencséje hogy két felhozó mérkőzéssel készülhetnek a rájátszásra, ugyanis a csoportjuk és a főcsoport két leggyengébb csapatával, az Arizona Cardinalsszal és a San Fransisco 49ersszel zárnak, de ha itt sem sikerül összeszedinük magukat, könnyen kieshetnek a pixisből, holott korábban rengetegen kiáltották ki őket a Super Bowl legnagyobb esélyesének.

Ezt a titulust jelenleg talán a Kansas City Chiefs birtokolja, akik 11-3-as mérlegükkel egyelőre vezetik az Amerikai főcsoportot. A Chiefs támadósora lehengerlő, 35.6 pontot átlagolnak mérkőzésenként, átlagosan 427.3 yardot termelnek és passzolt yardok tekintetében is 312.9 az átlag - előbbi kettő ligaelső, utóbbi is ligamásodik statisztika. A siker kulcsa a másodéves irányító, Patrick Mahomes, aki már most rengeteg ligarekordot átadott a múltnak. A Chiefs irányítója első játékosként jutott 3000 passzolt yard fölé az első tíz NFL-meccsén és ugyanezen időszak alatt 31 touchdown-passzt osztott ki, ami szintén nem sikerült korábban senkinek. Ő a legfiatalabb irányító, aki ugyanazon mérkőzésen hat TD-átadást is jegyzett (22 évesen és 364 naposan), ráadásul a leggyorsabban érte el a liga történetében a 4000 passzolt yardot és a legalább 40 passzolt TD-t.

Fotó: USA Today

Egy oka van annak, hogy nem dőlhet még hátra a Kansas City, ezt az okot pedig úgy hívják, hogy Los Angeles Chargers. A hamarosan kilencszeres apukává avanzsáló Philip Rivers sokadvirágzását éli a Chargersben és komoly esélye van arra, hogy pályafutása során először megkaparintsa az alapszakasz legértékesebb játékosának járó díjat. A Chargers a Chiefshez hasonlóan 11-3-as mérleggel rendelkezik, de ilyen-olyan mutatók és rangsorok miatt egyelőre a csoportrivális mögött állnak, ugyanakkor nekik sem mindegy, hogy első kiemeléssel, vagy wild card pozícióban jutnak a rájátszásba. A Chargers kiváló teljesítményét látva már csak az érthetetlen, hogy miért nem érdekel senkit Los Angelesben a foci...

Feltörekvő titánok

Minden bizonnyal nem sokan tettek volna arra a szezon előtt, hogy a Chicago Bears nyolc év várakozás után ismét rájátszásba jut, de Matt Nagy vezetőedző csodát tett a Soldier Fielden. Bár Mitchell Trubisky játéka meglehetősen hullámzó, a fiatal irányító megmutatta, hogy képes akár hat TD-s meccsekre is, miközben a Bears védelem félelmetes. Ehhez persze kellett egy kis oaklandi ajándék is Khalil Mack személyében, akit túl könnyen hagyott menni a Raiders. Ehhez képest az Oakland 14 mérkőzés alatt csapatszinten 12 sackig jutott, míg Mack két meccsel kevesebbet játszva is 12.5-nél tart. Csapatszinten a harmadik legkevesebb pontot és yardot engedték az ellenfeleknek, a futás elleni védekezésük pedig a második legjobb. Kis szerencsével akár már idén sokáig juthatnak.

A szezon egyik legkellemesebb meglepetését a Seattle Seahawks szolgáltatja, Pete Caroll csapata a semmiből fut egy kifejezetten vállalható szezont és úgy tűnik, a támadófal is összeszedte magát Russell Wilson előtt, aki továbbra sem termeli passzolt yardjait meccsenként három-négyszázassával, de a futójáték jól működik és egy határozottan kellemetlen ellenfél tud lenni a Seattle. Egy győzelmet azért még mindenképpen össze kell kaparniuk, hogy biztosítsák helyüket a rájátszásban, ott pedig már bármi megtörténhet.

Fotó: USA Today

Furcsa éve van a Houston Texansnak, amely jelenleg 10-4-es mérlegével az Amerikai főcsoport második kiemelési pozíciójának birtokosa, pedig három vereséggel indították ezt a szezont. A győzelmi széria kilenc siker után szakadt meg és azt is el kell mondani róluk, hogy igazán komoly csapatot nem vertek meg ezidő alatt, tehát részben a könnyű sorsolás miatt állnak ott, ahol állnak. Ezzel együtt van potenciál a texasi gárdában, az már más kérdés, hogy mire lesznek képesek a playoffban.

Tánc a penge élén

Amikor néhány héttel ezelőtt a Pittsburgh Steelers 7-2-1-es mérleggel kényelmesen vezette csoportját, még kevesen gondolták volna, hogy akár veszélybe is kerülhet a playoff-részvételük, pedig így lett. A Carolina felkoncolása után zsinórban három mérkőzést is elveszítettek Ben Roethliesbergerék, az utolsót ráadásul a liga egyik legrosszabb csapatának számító Oakland Raiderstől. Talán ez kólintotta fejbe őket annyira, hogy öt év elteltével ismét legyőzzék a New Englandet az AFC rangadóján, csakhogy még következik egy New Orleans-i túra a Steelers számára, a Baltimore Ravens pedig ott lohol a nyomukban.

Apropó Baltimore, a Ravens úgy fest lezárta a Joe Flacco-érát, a Super Bowl győztes irányjtó kikerült a pixisből, a helyét pedig az idei draft első körének végén elhozott Lamar Jackson vette át, bár arról még a szakértők is vitatkoznak, hogy mi az ő posztja pontosan, hiszen irányító ennyi futott yardot még nem termelt ilyen rövid idő alatt, mint amennyit Jackson már összehozott. A csere egyébként kifejezetten jót tett a Baltimore-nak, legutóbbi három meccsüket megnyerték, de rájuk is vár még egy borzasztóan nehéz feladat a Los Angeles Chargers ellen. Márpedig a csoportgyőzelmükhöz a Steelers veresége mellett kellene két győzelem is.

Fotó: Sports Illustrated

Szintén harcban van még a rájátszásért a szezont 1-5-ös mérleggel indító Indianapolis Colts, Andrew Luckék hétről-hétre képesek meglepni a közönséget, a Dallas Cowboyst pedig végtelen magabiztossággal gyűrték le a legutóbbi fordulóban. Ha nem sikerül becsusszanniuk a playoffba, azt csak és kizárlóag a katasztrofális idényrajtnak köszönhetik majd, mert amit jelenleg látunk tőlük, az több mint biztató - mind támadó, mind védő oldalon.

Ami viszont egyáltalán nem biztató, az a Minnesota Vikings támadójátéka. Hiába hozta el sok-sok milliós szerződésért a csapat Kirk Cousinst Washingtonból, hiába áll rendelkezésére két fantasztikus elkapó Thielen és Diggs személyében, valami nem klappol a Vikingeknél. A tavaly áthatolhatatlannak tűnő védelem is szenved, nem véletlenül állnak a Nemzeti főcsoport utolsó playoff-helyén jelenleg, amiért a tavalyi bajnokkal kell megküzdeniük. Ha őszinték akarunk lenni, igazából egyik gárda sem érdemelné meg a rájátszást az idén mutatott teljesítményével, de ahogy már korábban is írtuk, ez a playoffban mit sem számít.

Címkék: NFL, rájátszás
https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/66506/pics/lead_800x600.jpg
NFL,rájátszás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?