Blogolj!

Véget ért a móka mára, bezárt a `Canes mókatára

Dorogi László

Az NHL egyik legösszetartóbb közössége épült fel rövid idő alatt Carolinában. A játékosok vadabbnál vadabb győzelmi koreográfiákat gyakoroltak be az elmúlt hónapokban, ám a bulinak most egy időre vége.

Fotó: USA Today

Justin Williams, az NHL keleti konferenciájában szereplő Carolina Hurricanes csapatkapitánya Twitteren jelentette be, hogy az alapszakasz végéig egészen biztosan felhagynak a szervezett és előre begyakorolt ünneplésekkel, ugyanis minden idegszálukkal arra koncentrálnak, hogy 2009 után először jussanak be a rájátszásba. Ez egyébként a leghosszabb playoff-mentes aktív széria a ligában, így érthető, ha a bolondozást pár napra félre akarják tenni a karolinaiak.

A Storm Surge névre keresztelt mókázás során agyafúrtabbnál agyafúrtabb ünnepléseket mutatott be a Hurricanes a győztes alapszakasz-mérkőzések után, most viszont öt meccsük maradt arra, hogy kiharcolják a rájátszásban vaó részvétel jogát. A tavalyi 1/2-es csapat nagy fejlődésen ment keresztül az idei szezonban, ám jelenleg mindössze egy ponttal előzik meg a kilencedik, már nem playoff-pozíciót érő helyen tanyázó Montrealt. A csapatra ráadásul kőkemény keleti mérkőzések várnak a folytatásban, fogadják még a Philadelphiát, majd Pittsburghbe és Torontóba látogatnak, majd a New Jersey Devils és ismét a Philadelphia ellen zárják az alapszakaszt.

A kreatív győzelmi ünnepségek nem nyerték el mindenki tetszését, sokan rossz szemmel néznek a bolondozásra jégkorongos körökben, de ezeknek a begyöpösödött szakiknak egészen egyszerűen csak nincs humorérzékük. No, de lássuk miről is beszélünk:

Karolinai édesvízi horgászat:

Karolinai kacsavadászat:

Karolinai bowling klub:

Karolinai limbóláz:


Most őszintén, van aki ne szeretné újra átélni ezeket a bohókás pillanatokat? Erre mindenesetre legalább a rájátszásig várnunk kell.

https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/70820/pics/lead_800x600.jpg
Carolina Hurricanes,NHL
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?