Blogolj!

A rasszizmus ellen harcolt, kirekesztett lett belőle

Dorogi László

Miért nem bocsájtható meg egy súlyos társadalmi problémára való figyelemfelhívó demonstráció az NFL-ben és miért "hunyhatnak" szemet egy-egy nőverős, vagy éppen más súlyos testi sértéssel végződő incidens fölött? Nagyjából ezek a kérdések merültek fel bennem Colin Kaepernickkel kapcsolatban az elmúlt napokban.

A San Francisco 49ers egykori irányítójának történetét bizonyára sokan ismerik azok közül is, akik kevésbé követik figyelemmel az amerikai futball és az NFL világát, de nem árt néhány mondatban feleleveníteni a nem mindennapi sztorit.

Kaepernick nagy reménységként érkezett meg a profi ligába, az akkori 49ers vezetőedző, Jim Harbaugh kifejezett kérésére draftolták a játkosbörze második körének elején. Csak azért nem kelt el az első kanyarban, mert bár a karerősségét senki nem vitatta az NFL-fejesek körében, nem voltak biztosak abban, hogy az egyetemi pályafutása alatt megvillantott mobilitásával a profik között is kiemelkedőt tud majd nyújtani.

Akkoriban Alex Smith volt a 49ers kezdő irányítója, akit világ életében amolyan "game manager" QB-nak tartottak: nem tudott igazán nagy játékokat bemutatni, nem voltak sztárallűrjei, de mindig is nagyon vigyázott a labdára és szépen lassan őrölték fel irányításával az ellenfeleket. Kaepernick ennek szöges ellentéteként ült le Smith cseréjének a San Franciscónál, de ismerve Harbaugh erős szimpátiáját a fiatal irányába, gyakorlatilag csak idő kérdése volt, hogy mikor dobja be a színtelen, szagtalan Smith helyére a kezdő csapatba.

Egy szezonnyi padozás után a 2012-es idény közepénél érkezett el a pont, amikor a mester bizalmat szavazott neki kezdőként, bár ehhez kellett Smith agyrázkódása is. A későbbi Kansas City irányító akkor még nem tudhatta: Kaepernicknek "hála" véget ért San Franciscói karrierje.

Kaepernick és Smith a 2013-as idényben. (Fotó: bleacherreport.com)

Kaepernick pillanatok alatt berobbant a köztudatba, mobilitásának és bivalyerős passzainak köszönhetően nem sok mindent tudtak kezdeni játékstílusával az ellenfelek védői. A 49ers 2013-ban 1994 után először jutott el az NFL döntőjébe, a Super Bowlba, ahol aztán drámai csatában maradt alul a Baltimore Ravens-szel szemben. Ezt követően szép kis summát tartalmazó szerződéssel kínálták meg Kaepernicket, s nem volt kérdés, hogy ő marad a csapat kezdő irányítója, ám a következő években meglehetősen hullámzóvá vált a teljesítménye. Nem teljesített tragikusan, de akadtak azért bőven pocsék meccsei, ugyanakkor még mindig képes volt bármikor megrázni magát és eldönteni egy-egy mérkőzést.

Mindeközben a 49ers is sokat veszített fényéből, edzőváltások és totális mélyrepülés jellemezte az Aranyásók idényeit a Super Bowl-részvételt követően. Kaepernick több műtéten is átesett, a kezdő pozíciót hol elveszítette, hol visszakapta, de volt olyan meccse is, ahol mindössze négy passzolt yardig jutott. Pályafutása a 2016-os előszezonban pecsételődött meg, de nem a játéka miatt.

2016. augusztus 26-án a San Francisco 49ers első hazai előszezon-mérkőzésére készült, s a szokásoknak megfelelően, mint mindig, a találkozó előtt lejátszották az amerikai himnuszt. Colin Kaepernick más játékosokkal ellentétben nem volt hajlandó felállni a padról a himnusz ideje alatt, majd a találkozót követően meg is indokolta akcióját.

"Nem fogok felálni egy olyan nemzeti zászló tiszteletére, ami egy olyan országot képvisel, amely hátrányos megkülönböztetésben részesíti a feketéket és a különböző etnikumhoz tartozó embereket."

Kaepernick tiltakozását egy olyan eset váltotta ki, amely során a rendőrök tulajdonképpen hideg vérrel agyonlőttek egy fegyvertelen fekete férfit, a játékos pedig így próbált üzenni a közvéleménynek: elég volt a rasszizmusból. A megmozdulás azonnal heves indulatokat váltott ki, nemcsak az NFL köreiben, hanem a ligán túl is. Akadtak, akik egyetértettek Kaepernick demonstrációjával, akadtak, akik nem. Drew Brees, a New Orleans Saints klasszis irányítója például úgy fogalmazott, San Franciscói kollégája nagyon fontos társadalmi problémára hívta fel a figyelmet, ugyanakkor számos más útja is lett volna, hogy ezt megtegye, az amerikai zászlót és a nemzeti himnuszt mindig meg kell tisztelnie azzal, hogy feláll.

A liga büntetést helyezett kilátásba az akcióért cserébe, de Kaepernick küldetése még csak ekkor kezdődött igazán. A játékos akkor elmondta, ha azért, mert nem állt fel a himnusz tiszteletére, elveszik tőle a futballt, tudni fogja, hogy jó ügy mellett állt ki.

Egy héttel később Kaepernick már nemcsak hogy nem tisztelte meg a himnuszt azzal, hogy állva hallgatja meg, de csapattársával, Eric Reiddel fél térdre ereszkedve demonstráltak a rasszizmus ellen, sőt, azt is bejelentette, hogy egymillió dollárt ajánl fel olyan szervezetek számára, akik a hátrányos faji megkülönböztetés visszaszorításáért harcolnak.

Fotó: People

A "térdeléses" demonstráció futótűzként terjedt, s már nem csak amerikai futballisták, de más sportolók is szolidaritást vállaltak Kaepernickkel, sőt, Rihanna azért mondta le szereplését a Super Bowl félidei showjában, mert kiállt az irányító nézetei mellett, aki mindeközben a liga első számú közellenségévé avanzsált. Roger Goodell, az NFL első embere úgy fogalmazott, az amerikai futball ligában nagyon erősen hisznek a patriotizmusban, ezért teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy játékos ne tisztelegjen a nemzeti értékek előtt, ugyanakkor azt is hozzátette, az NFL nem kötelezheti a játékosokat erre, viszont erősen ajánlja.

Kaepernickre boszorkányként tekintett a lokálpatrióta liga és szisztematikusan meg is kezdődött az üldözése. Az irányító 2017. január elsején játszotta le utolsó mérkőzését az NFL-ben, ráadásul nem csak megbélyegezve, de dicstelenül távozott: a San Francisco 2-14-es mérleggel fejezte be a szezont. Bár az irányító igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a ligában maradhasson, a tehetsége ellenére már egyetlen csapat sem kívánta alkalmazni.

A játékos közben több panaszt is benyújtott a ligával szemben, mondván éppen olyan hátrányosan különböztetik meg őt a játékosok között a demonstrációjának köszönhetően, mint a színesbőrű embereket a társadalomban, szerződést azóta sem kapott senkitől. 2018 szeptemberében a Nike kampányarcának választotta meg "Just Do It" szlogennel futó kampányához és bár nála sokkal szerényebb kvalitással rendelkező irányítók jöttek-mentek az NFL-ben, sosem kapott második esélyt. Ami már csak azért is érdekes, mert a bizonyítottan nőt verő Kareem Hunt kapott második lehetőséget a Cleveland Brownstól, ahogy a korábban folyamatos drogproblémákkal küszködő Josh Gordon is a rájátszás felé tart a Seattle Seahawks tagjaként.

Fotó: Forbes

Szombaton az NFL engedélyezett Kaepernicknek egy amolyan "nyílt meghallgatást" Georgiában, ahová minden NFL-csapat képviselőit meghívták, mondván ha szeretnék, akkor minden kimondott és kimondatlan gát elhárult az elől, hogy szerződést kínáljanak a kiközösített aktivistának. Az irányító próbajátékán mindössze 11 csapat prominensei jelentek meg, de rossz nyelvek szerint ezen csapatok is csak a liga nyomására utaztak el Atlantába. A beszámolók szerint Kaepernick a kezdeti rozsdás passzok után kifejezetten belejött a dologba, a karereje mit sem csökkent az elmúlt három évben. A meglehetősen felületes bocsánatkérő gesztus tehát célba ért az NFL részéről, de megkeresést azóta sem kapott sem az egykori játékos, sem az ügynöke. Nagy meglepetés lenne, ha mégis újra NFL-csapat mezében látnánk Kaepernicket. Még akkor is, ha bőven akad nála rosszabb játékos a ligában.

https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/86187/pics/lead_800x600.jpg
Colin Kaepernick,NFL,San Francisco 49ers
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?