Blogolj!

Kilencven öltéssel kellett összevarrni az Islanders bekkjének arcát

Dorogi László

Rémisztő sérülést szenvedett Johnny Boychuk, az észak-amerikai profi hokiligában szereplő New York Islanders védője, miután találkozott ellenfele korcsolyájával.

Fotó: AP

Nem alakult túlságosan jól a New York Islanders számára a Montréal Canadiens keddi látogatása. Egyrészt a kanadai csapat simán legyőzte a New York-i alakulatot az NHL alapszakaszának aktuális játéknapján, így az elmúlt időszakban borzasztó formába kerülő Szigetlakók legutóbbi tíz meccsükből a nyolcadikat bukták el, másrészt egy időre elveszítették sérülés miatt az egyik legjobb védőjüket, Johnny Boychukot.

A bekk egy kapu előtti kavarodás során lökte meg a Canadiens csatárát, Artturi Lehkonent, ám a finn olyan szerencsétlenül esett el a jégen, hogy korcsolyája felcsapódott Boychuk arcához, és alaposan meg is vágta. A bekk nagyon megijedt, azonnal lerohant a jégről, s mint kiderült, volt is a pánikra oka. A korcsolya pengéje felszakította a szemhéját, és az arcát is felsértette.

Lou Lamoriello, az Islanders általános igazgatója elmondta, Boychuk rendben van, nem szenvedett szemkárosodást, amitől a legjobb félt.

"Úgy érezte az ütközés során, hogy a penge megvágta a szemét, de szerencsére csak a szemhéja sérült meg. Kilencven öltéssel kellett összevarrni, hogy begyógyulhasson és plasztikai műtétre is szükség lesz a későbbiekben. Rendbe fog jönni, csak szüksége van egy kis időre, hogy ki tudja nyitni majd a sérült szemét, de ezen túl jól érzi magát"

- tette hozzá a csapatvezető.

A New York Islanders az elmúlt hetek gyenge formája miatt már csak wild card pozícióban szerepel a keleti főcsoportban és veszélybe került a korábban biztosnak tűnő playoff-helye.

https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/91310/pics/lead_800x600.jpg
New York Islanders,NHL
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?