Blogolj!

NFL: visszatér a nyugdíjból Tom Brady kedvenc célpontja

Dorogi László

Sztárcsapat van alakulóban az NFL-ben szereplő Tampa Bay Buccaneersnél: Rob Gronkowski, minden idők egyig legjobb tight endje úgy döntött, egy év pihenő után visszatér a ligába.

Fotó: Getty Images

Elsőként az észak-amerikai futball-liga bennfentesének számító Adam Schefter szellőztette meg Twitter-csatornáján, hogy az egy évvel ezelőtt visszavonult Rob Gronkowski szívesen visszatérne a focihoz, ám nem korábbi csapatához, a sikert sikerre halmozó New England Patriotshoz, hanem korábbi irányítójához, Tom Bradyhez.

Annak ellenére, hogy Gronkowski korábban bejelentette visszavonulását, játékjogát még mindig a New England Patriots birtokolta, így aztán a Tampa Baynek adnia is kellett érte cserébe valamit: a floridaiak végül az idei negyedik körös draftcetliüket adták oda a tight endért és a Patriots hetedik körös választási jogáért.

Gronkowski át is ment az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálaton, így a 30 éves játékos hivatalosan is a Tampa Bay Buccaneers tagja lett. A klasszis tight end kilenc éven keresztül volt Tom Brady hű fegyverhordozója a New Englandben, ahol összesen három Super Bowlt nyertek együtt. A cserével igen komoly támadóarzenál utolsó puzzle darabkája került a helyére Tampa Bayben, egyes szakértők szerint a veterán Bradynek még soha nem volt ennyire erős elkapósora pályafutása során, mint amilyen a Mike Evans, Chris Godwin, Rob Gronkowski trió.

Minden idők egyik legjobb tight endjéről egy évvel ezelőtt részletesen is írtunk visszavonulása után, s a mai napig számos rekordot tart.

A terminátor, aki úgy tudott bohóc maradni, hogy közben minden idők legjobbja lett

Rob Gronkowski mindössze kilenc évet töltött el az NFL-ben. Ez egy tisztességes hosszúságú pályafutás NFL-léptékkel mérve, de azért akadtak bőven a liga történetében, akik jóval hosszabb ideig űzték az ipart tight end poszton.

2011-ben a liga történetének egyetlen tight endjeként minden játékost figyelembe véve a legtöbb elkapott touchdownnal zárta a szezont, de ő az NFL történetének legfiatalabb játékosa, aki legalább három elkapott touchdownt jegyzett egy mérkőzésen. A New England Patriots történetében senki nem kapott el több TD-t (79) nála, és senki nem teljesített több mérkőzést legalább 100 elkapott yarddal tight endként (26).

Brutális combsérüléssel nyerte meg a Super Bowlt a Patriots visszavonult klasszisa

Rob Gronkowski három Super Bowlt nyert a New England Patriots csapatával, ám a legutóbbi, Los Angeles Rams elleni NFL-döntő után mindössze 29 évesen bejelentette visszavonulását. A tight end pályafutását végigkísérték a különböző durvábbnál durvább sérülések, volt eltörve lába, karja, agyrázkódással is többször bajlódott, tulajdonképpen csoda, hogy csak néhány hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy abba hagyja a profi amerikai futballt.

https://amerikaisportok.blogstar.hu/./pages/amerikaisportok/contents/blog/93677/pics/lead_800x600.jpg
New England Patriots,NFL,Tampa Bay Buccaneers
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?